Martinus a nagy meseíró, H. C. Andersen hazájában, Dániában született. Mondhatjuk, hogy Andersen képes volt a valóságból mesét formálni. Martinusról az ellenkezője állítható, ő valósággá formálta a mesét. A vallások örök magvát és határtalan szeretetígéretét szellemi tudománnyá alakította át.
Nagyítás foto
Martinus
Martinus vidéken, az észak-jütlandi Sindal kisvárosában született 1890. augusztus 11-én. Házasságon kívül született, így az akkori vallásos időszak megítélése szerint „törvénytelen” gyermek volt. Gyermek- és ifjúkoráról mondta Martinus, hogy nem tud visszaemlékezni egyetlen olyan napra sem az életében, hogy ne imádkozott volna az Istenhez. Amikor fiatalkorában kételkedett, hogy mi volna helyes vagy hibás választás egy adott helyzetben, mindig a feltette magának a kérdést: „Mit tett volna Krisztus ebben a helyzetben?” És abban a pillanatban érezte a választ, hogy mi is a helyes cselekedet! Martinus személyiségét tehát a kora gyermekkorától kezdve mély vallásos természet jellemezte. Ám vallásos nézetei nem mindig voltak összhangban a közismert értelmezésekkel.
Konfirmálás előtt a falu papjától azt hallotta, hogy Isten átka van a házasságon kívül született gyermekek felett. Martinus – aki házasságon kívül született – mégsem tudta elhinni, hogy Isten haragudott volna rá.
Martinust anyai nagybátyja és annak felesége nevelte. szeretetteli emberek voltak, akik öregkorukban vállalták Martinus nevelését saját gyermekeik felnevelése után. Szegények, iskolázatlanok, de melegszívű emberek voltak. Martinus édesanyja 1901-ben halt meg. Martinus ekkor 11 éves volt.
Alább Martinus saját írásának, az „Intellektuális kereszténység” kéziratából idézünk, ahol elmeséli gyermek- és ifjúkorát egészen a nagy születés átéléséig.
„Harmincegyedik életévemben olyan szellemi vagy kozmikus folyamatot éltem át, ami egy kozmikus misszióba vezetett be. 1921 márciusának egy estéjén teljes sötétségben ültem a Nørrebro-Runddelnél lévő koppenhágai szobámban és Istenre koncentráltam. És ahogy Istenre koncentráltam ebben a teljes sötétségben, egy éber, nappali-tudatos kozmikus látomásban átéltem az akkor számomra még hihetetlen isteni küldetést, hogy kozmikus tudományként intuitív módon magyarázzam vagy fejtsem ki azt a „sokat” , amit Jézus el tudott volna mondani tanítványainak, de amit – elégtelen fejlődési fokon állva – sem ők, sem az akkori állami hatóságok és hivatalok nem érthettek meg”.
Martinus, 30 éves, 1921. Négy hónappal a kozmikus születése után.
„Ezt a Krisztus-látomás, amit átéltem, nem valamiféle álom vagy hallucináció volt, hanem egy tiszta, egészen tudatos megnyilatkozása egy küldetésnek, amit nekem kell teljesíteni. […]
Már másnap délelőtt éreztem, hogy ismét meditálnom kell. Ültem ismét a karosszékemben, amely – úgy tűnt – mintha valamiféle erős szellemi erővel lett volna feltöltve, bekötöttem a szemem, így teljes sötétségben, de abszolút éber, nappali-tudatos állapotban voltam - hirtelen olyan lett, mintha egy félsötét égbe néztem volna ahol egy sötét árnyék haladt át az ég felett, ami aztán világosabb lett. Ez az ég feletti árnyékátjárás többször megismétlődött és minden áthaladáskor egyre erősebben fénylett az ég, míg a legtisztább aranyszínű, vakító fényóceánná lett, minden létező fénynél fényesebb. Ezer és ezer függőlegesen vibráló aranyló szál formájában mutatkozott, teljesen betöltötte a szobát. Egyedül voltam ebben az isteni, élő, aranyló fénytengerben, de bármiféle látható materiális megjelenés nélkül. Nem volt testem, miképpen semmi másnak sem körülöttem, szobám, bútoraim, röviden szólva az egész materiális világ eltűnt vagy teljesen érzékelésem hatáskörén túl volt. Ez a vakító aranyfény a vibráló arany fényszálaival mindent magába szívott, ami máskor hozzáférhető vagy érzékelhető volt az életátélésben de mégis tudtam ebben az erős fényben nappali-tudatban átélni, hogy élő létező vagyok – túl a teremtett világon, túl mindenen, ami máskülönben, mint teremtett jelenség látható. Kívül voltam időn és téren. Egy voltam a végtelenséggel és az örökkévalósággal. Halhatatlan énem elemében voltam, ami a többi élőlény halhatatlan énjével együtt maga a világmindenség Énje vagy örök előidézője. Itt egy voltam a minden időben, minden világkultúrában, minden vallásban, minden faj és néptörzs által tudatosan és öntudatlanul keresett és imádott, a világmindenség egyetlen, örökös, mindenható, mindentudó és mindenszerető Istenével.”
A Harmadik testamentumból származó idézeteket törvény védi.
© Martinus Institut, Koppenhága